Mivel a keresőhirdetési piacról nincsenek hivatalos adatok, de tudásom felelősséget is jelent, ezért úgy döntöttem, hogy félhivatalos, illetve következtetett számokat hozok nyilvánosságra. Ezen adatokat semmilyen módon nem erősítették meg az érintettek. Mivel az elmúlt évek során hiába próbálkoztam egy önbevalláson alapuló szakmai szövetség létrehozásával, így saját felelősségemre (az Arcaniantól függetlenül) teszem közzé becseléseim.

A keresőhirdetési piac itthon eleve kettős. Ha a keresőhirdetés fogalmába csak a keresők felületein megjelenő hirdetéseket vennénk bele, akkor a nemzetközi terminológiákkal ütköznénk. Éppen ezért valójában keresőhirdetési és tartalomcélzott hirdetési piacról beszélhetünk csak. Ez persze további ellentéteket hoz a képbe, ugyanis a keresőfelülethez egyáltalán nem kötődő, nem kulcsszó alapon tartalomcélzott CT Network kakukktojás. További nehézségeket okoz a PPC piac elnevezés is, ugyanis a Pay Per Click – kattintásonkénti fizetés több hazai keresőfelülethez kötött hirdetési rendszer esetén sem valósul meg. Egyszerűbben itthon még van keresőfelületen megjelenő, de megjelenítés alapon számlázott felület. Mint a Googlenél 2-4 éve. (Bocsánat, de nincs kedvem a pontos időpontot előkeresni.)

Vagyis: ha mindent egybeveszek, akkor itthon kulcsszó alapú kereső és tartalomcélzott, valamint tartalomkategória alapú tartalomcélzott piacról lehet igazán beszélni. Őrület! Ja, és persze a keresőeszközök sokfélesége miatt akár a cégadatbázisok és kék-fehér-sárga-piros oldalak hirdetési bevétele is ide tartozna? Talán nem.

Egyedi megoldásom, ami az első vitapont: szerintem a CT Network, ETARGET, Google AdWords, Kurzor, OK tekinthető kb. egy piacnak. Innentől.

A fentiek éves összes árbevétele a magyarországi ügyfelek után, listaáron valahol a 410-490 millió nettó forint körül lehetett tavaly. Hogy mire alapozom ezen számokat? Röviden: kb. 3 éves keresőhirdetési tapasztalatomra. Közöttük a bevételi sorrend “jóslatom” – Google, ETARGET, OK, Kurzor, CT Network.

Kik voltak, akik nekik a bevételeket hozták? Talán 40-50 ügynökség, és kb. 1000-1500 közvetlen ügyfél. Az ügynökségek versenyében, a teljes piacot számolva mintegy 17-21% körüli piaci részesedéssel az Arcanian Consulting az első. (Nem azért beszélek haza, mert ez a szándékom. A Google, ETARGET részben megerősítheti becslésem.) Sajnos már a második helyezettről sem tudok semmit. Kérdeztem, érdeklődtem, de válaszom nincs. Amit hallottam, többen vannak 4-8% körül, gondolom max 3-8-an. A többi bevételt a közvetlen ügyfelek hozzák. Ergo, a 80-20-as Pareto-elv nem teljesül. Szentséges Long Tail.